A Tai Chi Chuan szellemisége

 Ian Cameron írása

Nemrég egy diák megkérdezte tőlem, hogy "Mikor leszek ebben jó?". Ő egy olyan valaki volt, akinek már elég nagy tapasztalata volt. A válaszom az volt, hogy: -A gyakorlás fontosabb, mint az, hogy jó legyél benne. -Nyilvánvalóan mindenki a legjobbat hozza ki magából, amikor gyakorol, a gyakorlottá válás a gyakorlással együtt jár, kisebb-nagyobb mértékben, személytől függően. Nem kell -jónak- lenned, hogy meglegyen a megfelelő szellemiség. A Tai Chi Chuan szellemisége nem kizárólag a fizikailag tehetségesebbeké. A szellem kovácsolása az, ami az én gondolkodásmódom szerint sokkal fontosabb, ez a művészet szépsége. Ha a megfelelő szellemben végezzük, akkor mindenki profitálhat belőle. Emlékszem két osztálytársunkra, akik sajnos már nincsenek közöttünk, de milyen bátorságot mutattak. Mindketten nagyon betegek voltak, de mégis eljöttek az órákra és mindent beleadtak, amit tudtak. Mindannyian sokat tanulhatunk a szellem eme nagyszerű megnyilvánulásaiból. Ez megmutatta nekem a szilárd belső mag egy másik oldalát is.
Vegyük a Tai Chi Chuan bármelyik aspektusát, bár eléggé különbözőek, végül mind az elme és a szellem edzéséhez vezetnek.
Idővel mindannyian kiismerjük magunkat a különböző formákban. El kell azonban jönnie egy pontnak, ahol a Tai Chi Chuan-ban kényelmesen érzed magad, más szóval, illik hozzád. Ahol eltűnik a szakadék a cselekvő és a tett között. Ezen a ponton a mozdulatlanság van meg a mozgásban. Tudod, hogy a forma merre tart, nos, engedd, hogy a forma odamenjen. Lehetővé teszi a formák szabadon áramló mozgását, ez nem annyira technikai gyakorlat, inkább egy érző folyamat. Nagyon fontos, hogy érezzük a formánkat. Cheng Tin Hung mindig azt mondta, hogy ez az érzésről szól. Az intuíció fontos szerepet játszik ebben a tekintetben. Úgy gondolom, hogy a Tai Chi Chuan-t a földön kell megtanulni, és nem fejjel lefelé. Az intelektuális megértés nem maga a tapasztalat. A művészet fizikai gyakorlásának közvetlen megtapasztalása az, ahol a tanulás történik. A megértés a gyakorlás fizikalitásán keresztül jön. Ha ez mindig technikai jellegű, akkor az érző aspektus soha nem fog átjönni. Félre az útból, és válj eggyé a Tai Chi Chuan áramlásával! A spontaneitás azt jelenti, hogy nincs külső hatás. Addig gyakorolni, amíg spontán tudsz lenni, nem azt jelenti, hogy azt csinálsz, amit akarsz. Ehhez fegyelem kell. Azt kell jelentenie, hogy a gondolat és a cselekvés eggyé válik, és nem zavarja meg semmilyen gondolat. A folyamatos gyakorlás egyfajta kiüresítés, elengedés, nem ragaszkodunk semmihez, ne legyen megosztottság közted és a tevékenységed között. A Tai Chi elvének elsajátítása addig tart, amíg az már nagyon is a részeddé válik. Ezt nem valami álmisztikus módon értem, végülis ez csak gyakorlás. Azt mondom az, hogy miért gyakorolsz/tanítasz, befolyásolja azt, hogy hogyan gyakorolsz/tanítasz.
Az elme nyugalmának fenntartása semmilyen értelemben nem jelent egyfajta merevséget, ahol az elmét állandó feszültségben tartjuk. Azt jelenti, hogy az elme áramlik azzal, amit éppen csinálunk, és nem akad fenn azon, ami elmúlt, vagy ami jönni fog. Egyszerűen csak tükrözi a pillanatot, ahogyan a Tai Chi Chuan formák is kifejezik a pillanatot. A formák során nincs semmiben elmerülés, ez egy állandó áramlás. Ezt az áramló elmét kell fenntartani, amikor szembenézünk egy ellenféllel (vagy bármilyen helyzettel). Nem szabad hagyni, hogy az elme az ellenfél esetleges cselekedetein fennakadjon, hanem az ellenfél cselekedeteinek tükörképeként, mindvégig fenn kell tartani a tiszta és áramló elmét. Nem szabad, hogy megszakadjon a folyamatosság az egyik ellenféllel való foglalkozás és a következő között. Bármilyen szünet egy olyan helyet sugallna, ahol nyitva hagyod magad a támadásnak.
A Tai Chi Chuan bármilyen kifejezésének, a lehető legnagyobb mértékben mentesnek kell lennie az egótól A valódi kifejezés belülről fakad, abból a felismerésből, hogy bármi, amit a látszat kedvéért teszünk, a valóságban egyáltalán nem jelent semmit, itt van a szétválasztás a cselekvő és a tett között. A szellemet ez a legkevésbé sem érdekli. A tiszta cselekvés az, ami engem érdekel. Ez szerintem abból fakad, hogy a gyakorlathoz semmi más nem kapcsolódik, mint maga a művészet.
Bármi legyen is az oka a Tai Chi gyakorlásának, az akkor is egy gyönyörűség marad. A gyakorló személy számára egy szépség. Soha nem a nézőnek, neki semmi köze hozzá. Nem a külső megjelenésért gyakorolsz, ez alatt azt értem, hogy nem szabad díszítéssel kiegészíteni a formákat, hogy bárkinek is tetszenek. Minden a gyakorlóban rejlik, ha csak megvan a lélek a csendes kitartáshoz.
Gondolkodó lények vagyunk, és mindig lesznek gondolataink. Nincs értelme megpróbálni kiirtani a gondolatokat, ez nem fog megtörténni. A gondolatokhoz való ragaszkodás az, ami zavarokat okoz. Ezért, mint minden fegyelemnél, itt is a tevékenységre vagy -egy pontra- való összpontosítás az, ami lehetővé teszi, hogy a gondolatok elhaladjanak, és ne ragadjunk bele egy gondolatmenetbe. Hagyjuk, hogy jöjjenek és hagyjuk őket elmenni! A gondolatok olyanok, mint a szerszámok, vedd fel őket, amikor szükséged van rájuk!
A kis elme az, ami útban van, ami összezavar és elvonja a figyelmedet az önvizsgálatba való elmélyüléstől. Könnyebb - kint lenni - mutogatni, tanítani és hírnevet szerezni, mint szembenézni önmagaddal. Amit kifejezünk, az egy indíték nélküli egyetemes elv, ami mindig nagyobb lesz, mint az előadás.
Kezdőnek lenni abban, amit már csinálsz, egy módja annak, hogy továbbfejleszd a gyakorlatodat. Az a dolog, ami a legtávolabb van, mindig vonzóbbnak tűnik. A klasszikusok folyamatosan óvnak ettől a gondolkodásmódtól. A sokat idézett klasszikus -A leghosszabb út kis lépéssel kezdődik- annyira igaz, hogy közhelyesnek számít. Az én gondolkodásmódomban ez azt jelenti, hogy ez a kis lépés minden egyes lépés, amit megteszel. A kínai művészetek nagyon vonzóak, ahol a választási lehetőség határtalannak tűnhet. Ha egy átfogó rendszert gyakorolsz, az is korlátlan. Természetesen semmi rossz nincs abban, ha tapasztalatot szerzel, de kell, hogy legyen egy alapgyakorlatod. Kezdőnek lenni azt jelenti, hogy az, ami már megvan, mindig friss.
Ahogy öregszel, és mindannyian öregszünk, a Tai Chi Chuan egy nagyon nagy barátoddá válik, olyanná, amit gyakorolhatsz, és bárhová magaddal vihetsz. A szellem, hogy folytasd, bármi történjék is, életkedvet ad az élethez, rugalmasságot, és egy életre szóló érdeklődést. Keménynek lenni nem mindig az, aminek látszik. A keménység az, hogy egész életedben gyakorolsz valamit, függetlenül attól, hogy mi az a gyakorlat. Az igazi szellem nem a látszat kedvéért van, személytelen, belülről fakad.
Amikor az idő múlásával fizikai képességeink csökkenek, az elme az, ami fontos. Idős korban még mindig gyakorolni felbecsülhetetlen ajándék. A klasszikusokban említik, hogy egy öregember megvédi magát a sok támadóval szemben. Én ezt úgy értelmezem, hogy ez az elmére/szellemre utal. Az idővel történő gyakorlás révén az elme/szellem használata az, ami legyőzi az ellenfelet, és nem csak a fizikai képességek.
Az elme fejlesztése és edzése, amíg az tiszta tükörré válik, ez a Tai Chi Chuan útja.
Forrás: https://www.taichiunion.com/articles/spirit-within-tai-chi-chuan/

A felvételen Ian Cameron, Wudang stílusú pusztakezes és fegyveres formákat mutat be, 2010 márciusában.